Könyvismertető – Roberto Assagioli: A transzperszonális fejlődés

Roberto Assagioli életében három könyvet írt:

  • Pszichoszintézis
  • A pszichoszintézis terápiás elvei és módszerei
  • Az akarat.

Ezt a könyvét1 13 évvel a halála után állították össze tanítványai a fennmaradt jegyzetekből és a felső tudattalanról szól. A könyv 3 részből áll:
1. A felső tudattalan (tudatfeletti) tanulmányozása (hogy is néz ki a tudatfeletti)
2. A spirituális ébredés (milyen problémák szoktak előfordulni ennek során)
3. Spiritualitás a mindannapi életben (alkalmazás).

A címben a „transzperszonális” szerepel, de a szövegben sokszor megtartották a „spirituális” szót („legtágabb értelemben magában foglalja nemcsak a konkrétan vallásos élményeket, hanem az összes olyan tudatállapotot és az összes olyan funkciót és tevékenységet, amelyek a norma feletti értékekkel kapcsolatosak: az etikai, esztétikai, hősi, humanitárius és altruista értékeket”).
A spirituális fejlődés A. szerint magában foglalja „az összes olyan élményt, amelyek a tudatfeletti tartalmainak tudatosulásához kapcsolódnak, ami magában foglalhatja a Szelfet is, de nem feltétlenül”.

Bartoli szerint A. a lélek tudósa volt (orvos és pszichiáter, mint Jung, akivel egyébként személyesen ismerték egymást és leveleztek), és a pszichoszomatikus személet egyik úttörője volt. Freud az emberi lélek mélységeit fürkészte, Jung a múlt árnyékaiban látta az emberi lét ragyogását, Assagioli pedig az ember „örök magját” kereste, leírta szerkezetét és megmutatta, hogy lehet hozzáférni, így egy teljesen új területet tárt fel az isteni utáni belső kutatás számára.
A jelen a múlt elkerülhetetlen következménye, és minden pillanatban alakítjuk a jövőt.
A könyv első részében A. megpróbálja eloszlatni a spirituális tartalmat övező régi korlátokat és új megvilágításba helyezni őket. Hitet tesz amellett, hogy nem szabad száműzni a spirituálisat a tudományos kutatásokból és egy „valódi humanista tudomány” nevében javaslatot tesz egy kísérleti kutatásra, amely nem merül ki a mennyiségi összehasonlításokban, hanem az élmény minőségi jegyeit is számba veszi.
A könyv második része a spirituális úton előforduló problémákról és nehézségekről szól, és gyakorlati útmutatót kínál arra, hogyan kell elbánni velük (ezt a részt kihagyom a könyv ismertetéséből).
A könyv harmadik része a korábbi kutatásokat a modern világba ágyazva ad tanácsokat és mutat rá a személyiség transzperszonális elemeire, így mutatja ki a szellem értékeit és létünk elsődleges céljait.

E L S Ő   R É S Z


1. fejezet
A spirituális tudat ébredése és fejlődése

A spirituális szót elég sokféleképpen használták már eddig, így könnyű tévútra tévedni vele. Ha viszont tudományosan közelítjük meg a kérdést, hogy mi a spirituális, akkor könnyebb tájékozódni. Először is a tényekből kell kiindulni, vagyis át kell tekinteni mindazon emberek tapasztalatait, akik előttünk járnak a spirituális ösvényen (az emberiség krémje). A spirituális nem kevesek adománya, hanem mindenki számára elérhető lehetőség.
Ezekből a beszámolókból világosan kitűnik, hogy a hétköznapi világunkon túl létezik egy Magasabb Valóság, amely reálisabb (valódibb), tartósabb és alapvetőbb a mi világunknál (tehát nem valami absztrakcióról van szó). Amennyire ebben a világban gyökerezünk, annyira válik spirituálissá életünk. Ez a felsőbb világ hat a mi világunkra, márpedig ami hatni tud egy másikra, az valódi.
Ha fel akarjuk fedezni, akkor először is magunkévá kell tenni az összes rendelkezésre álló információt, utána pedig szabályosan meg kell szervezni egy expedíciót, ami nem lesz könnyű, hiszen az összes szavunk nagyon megterhelt kulturálisan. Mindenki, aki részt vesz az expedícióban, más és más élményt fog átélni, de ez így természetes. Mindegyik részre szükség van, hogy összetevődjön a nagy egész.
Az új generáció már nem éri be a múlt magyarázataival. Saját maga igyekszik felfedezni a spiritualitást. Ehhez ad útmutatót a könyv.

2. fejezet
A tudatfeletti

Ebben a fejezetben a tudatfeletti dimenziót fogjuk szemügyre venni. A tudatfeletti létét nem kell bizonyítani, ugyanúgy, ahogy valaminek a pirosságát sem kell bizonyítani, mert mindkettő tapasztalat. Fontos tudni, hogy mindannyian képesek vagyunk megtapasztalni olyan jelenségeket, tevékenységeket és pszichológia folyamatokat, amelyek normálisan (rendszerint) kívül esnek tapasztalataink körén, amikor ezek bizonyos körülmények között betörnek a tudatunkba. Folyamatos csere zajlik a tudatos elme és a tudattalan között – ezt hívjuk pszichológiai ozmózisnak. Van egy pont, ahol a tudatfeletti tudatossá válik, valameddig a tudatban marad, aztán visszatér a tudatfelettibe.
A tudatfeletti két módon tudatosulhat:

  • leszálló mód: intuitív gondolatok, hirtelen megvilágosodás vagy ihlet formájában, ami lehet teljesen spontán, de lehet válasz egy őszinte vágyra is;
  • felszálló mód: a tudatközpontot tudatosan felemeljük a hétköznapi tudatszintek fölé, amíg el nem érjük a tudatfeletti szféráját.

(Zseni is kétféle van ebből következően: pl. Mozart és Einstein).
Kétféle tudatfeletti tapasztalat/élmény van: a misztikus (amely alapvetően vallási beállítottságú) és a csúcsélmény-szerű (amely nem feltétlenül vallásos, és A. nem is ezt a szót használja rá).
Ha ennyire alapvető a tudatfeletti tartomány, akkor miért nem foglalkozott vele a pszichológia?
Mert a nyugati ember alapvetően materialista és extravertált, fél attól, hogy nem fogják normálisnak tartani, ha ilyen élményekről számol be (az abnormálistól félnek, holott amit átéltek, az szupernormális, vagyis a normalitás felett álló).
A nagy úttörők: William James (A vallási élmény változatai), Bucke (Kozmikus tudat), Winslow Hall (átlagemberek spirituális tapasztalatainak gyűjteménye), Jung (kollektív tudattalanában sok a tudatfeletti elem), Sorokin (Az altruista szeretet hatalma és megnyilvánulási módjai), Frankl, Urban (magas pszichológia), Maslow (Egy lét pszichológiája felé).
A tudatfeletti felfedezésének módszerei:
- összegyűjteni a tényeket (életrajzok, önéletrajzok, levelezések stb. különböző korokból, aztán személyes interjúk és kérdőívek)
- vizsgálat, osztályozás, értelmezés, felmérés
- kísérlet: kísérleti úton lehívni a tudatfeletti tartalmakat a tudatba.
Jellemzőik, ha a tudatba kerülnek? (13)
1. mélység (a lét eredete vagy forrása)
2. belső irányultság (létünk perifériája helyett a középpont)
3. felemelkedés
4. út (amelyen utazunk)
5. tudattágulás (meghaladjuk az elkülönült én határait és részt veszünk egy nagyobb tudatban)
6. fejlődés és aktiváció (megszabadulás a béklyóktól)
7. energiák ébredése
8. ébredés (ráébredés egy magasabb valóságra)
9. új, nem földi fény (borítja be a világot)
10. öröm és boldogság (akár az üdvözülés állapota is)
11. megújulás vagy újraszületés (új lét születik bennünk)
12. feltámadás (felemelkedés egy már elfeledett állapotba)
13. megszabadulás (belső szabadság).

Maslow 14 tulajdonságot azonosított (csúcsélmények):
teljesség érzése, integráció, totalitás, tökéletesség érzése, teljesség, vitalitás és az élet intenzitása, gazdagság, ugyanakkor egyszerűség, szépség, jóság, erőfeszítés hiánya, spontaneitás, öröm, jókedv, humor, az élmény valódisága vagy igazsága).
Ezek voltak a pozitív megnyilvánulások, de természetesen előfordulhatnak negatív megnyilvánulások is, ha az élmény nem felkészült személyiséget ér.

Akadályok lehetnek:

  • rossz értékelés („abnormális)
  • félelem
  • harcvágy.

A tudatfeletti nem azonos a Szelffel: a tudatfelettiben különböző típusú aktív, dinamikus, változó tartalmak vannak, ameylek részt vesznek a pszichológiai élet egész folyamatában. A Szelf viszont stabil, nem változik, nem mozog, és ezért más. Fontos megjegyezni ezt a különbséget, mert a folyamatosság és stabilitás érzése akármilyen közvetítőn keresztül is tudatosul, mindig a spirituális Szelftől származik és kerül a tudatos, személyes énbe, amelynek öntudata csak a Szelf tartós, halhatatlan lényegének halovány tükröződése. Személyes identitásunk tehát a Szelfben gyökerezik. A Szelf tehát kettős természetű: egyéni és egyetemes egyszerre, de ezt csak akkor tudjuk megélni, ha kiemelkedünk magunkból, amikor valamilyen élmény kiragad normális világunkból, és kapcsolatba kerülünk a Nagy Rejtéllyel, a felsőbb Valósággal. A pszichoszintézis ott már nem mutat utat, csak az ajtóig kalauzol el, de az sem kis telejsítmény.

3. fejezet
A pszichológiai hegymászás

A tudatfeletti tartalmak tudatosulásának egyik útja a leszálló mód, vagyis a „vertikális telepátia”, amikor a tudatos én megsejt valamit a tudatfeletti tartalmaiból. Módjai: intuíció, ihlet, kreatív géniusz és humanitárius vagy hősi tettekre sarkalló impulzusok.
A másik a felszálló mód, amikor belső emelkedés történik, vagyis a tudatos én felemelkedik a tudatfeletti régióba, magába foglalja annak tartalmait és egyre közelebb kerül a spirituális Szelfhez. Ez a fejezet ezzel a második móddal foglalkozik, amit A. „pszichológiai hegymászásnak” nevez.

Miért mászik az ember (fizikai vagy szellemi) hegyet? Mik a motivációi?

  • önző (erős vagyok!)
  • menekülés a mindennapi életből
  • az ismeretlen vonzása
  • kalandvágy
  • a valódi felsőbb értékek, a valódi spirituális minőség vonzása (Kolostort a hegymászóknak, hogy aztán a csúcsok oltárán áldozatot mutathassanak be!)

A fizikai és a pszichológiai hegymászás előtt egyaránt fontos a megfelelő felkészültség. Pszichológiai értelemben ez a megfelelő személyes pszichológiai pszichoszintézist jelenti. Ezen kívül szükséges ismerni az utat, amelyen járni akarunk (kell egy térkép). Utána jöhet a mászás (nem repülés!) – ld. Dante Isteni színjátékát, a Szent Grál legendáját.
Számos belső út létezik: a misztika útja, a szeretet útja, az esztétika útja, a meditáció útja.
A meditáció útja részletesebben:
1. figyelem vagy koncentráció, kint kezdve és bent folytatva, tudatos eltávolodás a külső identitástól, vagyis megszabadítjuk a tudatos elmét mindennapi tartalmaitól. Fontos a csend, a belső hangot is le kell csendesíteni.
2. intellektuális reflexió, amit a mélyebb és lényegesebb reflexió követ
3. kontempláció, ami olyan szoros azonosulás a kontempláció tárgyával, hogy a kettősség érzése meghaladódik (ha nincs tárgya a meditációnak, akkor a kontempláció a csenddel és békével való egyesülést jelenti).
4. ekkor megérkezik az ember arra a területre, amely rendszerint a tudatfeletti tartománya.
Ennek élő, valós jegyei a következőek:

  • megvilágosodás, fény (vagy általánosságban, vagy egy-egy problémával kapcsolatban)
  • béke
  • harmónia és szépség
  • öröm és üdvözült állapot
  • hatalom, a szellem hatalma
  • nagyság, egyetemesség, örökkévalóság.

Ezek a tartalmak nem különülnek el, hanem áthatják egymást.
A következmények: a személyiségben mélyreható változások mennek végbe (fokozatosan stabilizálódik a személyes tudat központja, a rendes tudat felemelkedik a középső és a felső tudattalant elválasztó mezsgyéhez, aminek következtében a személy bizonyos mértékig folyamatosan megvilágosodott lesz). Ez megkönnyíti és gyakoribbá teszi az intuíció és az ihlet jelentkezését. A legmagasabb elérhető állapot a személyes, tudatos én és a Szelf egyesülése, amely egyszerre individuális és univerzális, vagyis a vele való egyesülés ablak a világ egyetemességére, a transzcendens Valóságra. Ha ezt elérte az ember, utána kisugározza a környezetére, és ha sok ilyen ember összefog, akkor előbb-utóbb sikerül létrehozni egy új civilizációt, amelyben az embereknek sikerülni fog megvalósítani a bennük rejlő lehetőségeket.

4. fejezet
A tudat kitágítása: a belső világ felfedezése és meghódítása

Az emberiség napjainkban komoly kollektív és egyéni krízis állapotában van: általános érzés a mindennapi élettel való elégedetlenség. Kétféleképpen fejeződik ki a mindennapi valóság elleni lázadás:

  • a külső világról szerzett tudás növelése (űrkutatás, a természet erőinek igába fogása, nukleáris energia stb.)
  • a belső világ megismerése (növekvő érdeklődés a pszichológia iránt).

A tudat kitágítása három irányba történhet:
1. lefelé: ez a tudattalan (tudatalatti) felfedezésének és tudatosításának az útja, ami némi hasznot hozhat, de mindig ott leselkedik a mélység vonzása (pszichoanalízis).
2. vízszintesen: másokkal, a természettel és a dolgokkal való azonosul, részesedés belőlük. Van egy hajtóerő, amely a kollektív tudat felé hajtja az embert, hogy szökjön meg saját tudata elől (de a kollektív tudat megelőzi a saját tudatot). Jó lehet ez az irány, ha a természettel, az élettel való azonosuláshoz vezet.
3. felfelé: kétféleképpen: a tudatközpont (az én) emelése vagy megnyílás, hogy a felsőbb energiákat be tudjuk fogadni. Növekvő interakció alakul ki tehát a tudatos én és a tudatfeletti szintek között, a legmagasabb ponton pedig kapcsolat épül ki a transzperszonális Szelffel.

Mostantól a felfelé irányról lesz szó, avagy hogyan fogadjuk be a tudatfeletti impulzusait. A befogadás lehet spontán és szándékos.

  • ihlet: pl. Mozart, aki készen kapta a zeneműveket, verbálisan viszont általában nyelvtani formák nélkül jelenik meg, amit még formába kell önteni
  • intuíció: mint egy villanófény, Einstein szerint ez viszi tovább a tudományt, csak utána tudatosan fel kell dolgozni (nemcsak a tudósoknak, hanem a művészeknek is)
  • szabadrajz: a rajzoló tudatos elméje sokszor nem is érti, mit rajzolt - írás: sokszor mintha valami vagy valaki megfogná az ember kezét írás közben és szinte maguktól vetődnek papírra a sorok (a tudattalan veszi át a tollat), ez sem azonos az automatikus írással, amely a disszociáció miatt sokkal alacsonyabb rendű és kevésbé kívánatos.

Van itt egy kis gond: minél magasabb tudatfeletti régiót érünk el, annál kevésbé biztos, hogy a saját személyes tudatfelettinkből származik, ami a tudatunkba kerül, és annál nagyobb az esélye, hogy valami kollektív forráshoz vagy egy rajtunk kívül álló másik forráshoz jutottunk.

A tudatfeletti felfedezésének másik útja az, amikor a személyes ént felemeljük a tudatfeletti tartományba imával, meditációval és különböző speciális gyakorlatokkal. Ezeknél nagyon fontos szerepe van az akaratnak, amelynek segítségével le lehet győzni a nehézségeket, amely segít egyre magasabb szinteket elérni és megszilárdítani azt, amit már megszereztünk. Fontos lehet az irányított imagináció is, ha jól csináljuk és jól értelmezzük.
Az akadályoktól való megszabadulás olyan, mintha a ballasztot dobnánk ki. Kapcsolódhatnak a testhez, az érzelmekhez, az imaginációhoz, az elméhez, az akarathoz és a környezethez. Külön említést érdemelnek az akarathoz kapcsolódó akadályok. Gyakran előfordul, hogy a spirituális fejlődés során olyan felelősségek jelennek meg, amelyek alól ki akar bújni a személyes én, és csatározás kezdődik a személyes én és a spirituális Szelf között (ld. Szt. Pál és Szt. Ágoston). Sokszor a környezet állít nagy akadályokat (ma pszichológiai szmogban élünk, de még ezt is le lehet győzni).
A pszichológiai típusunktól, egyéni felépítésünktől függően hétféleképpen tágíthatjuk a tudatunkat, ahogy emelkedik felfelé:

  • a tudomány útján
  • a megvilágosodás útján
  • a regeneratív etika útján
  • az esztétika útján
  • a misztika útján
  • a hősiesség útján
  • a rituálék útján.

Most tekintsük át, hogyan befolyásolja a személyiséget a tudat kitágítása. Eredményezhet:

  • ego-infláció (isten vagyok – vagyis összetéveszti a lehetőséget a valósággal)
  • túlzott idegi és mentális feszültség (az idegrendszer nem bírja az új energiákat)

A pozitív oldalon:

  • eksztatikus állapotokat (megvilágosodás, egyesülés a hatalmas Valósággal, a magasabb világban létező dolgokon való kontempláció, horizontális expanzió kozmikus értelemben. Ezeket követheti az öröm, a különleges energiák érzése, a szeretet, a befogadás és a megnövekedett megértés érzése. A személyes akarat találkozhat és egyesülhet a transzperszonális akarattal.
  • a kellemes állapotokat gyakran negatív, depresszív állapotok követik (muszáj visszatérni a normális világba)
  • egyfajta extraverzió: művészeti, költészeti, irodalmi, vagy tudományos, vagy akár filozófiai kreativitás.

Mire van szükség, hogy gyümölcsöző legyen a felfedezés?
1. Meg kell érteni és helyesen kell értelmezni a történteket, hogy elkerüljük az ego inflálódását és túlfűtöttségét (nagyon jó, ha sokat megtudunk mások felfedezéseiről)
2. Megemésztés, vagyis fontos, hogy az élmények a személyiségünk részeivé váljanak és gazdagítsák (egyéni pszichoszintézis). A befolyt energiák hasznosításához két dologra van szükség:
- komplexusaink – és a fennálló mentális keretek – feloszlatására
- az alacsonyabb rendű energiák transzformálására és az egész személyiség újragenerálására.
3. Átfogó értelemben a személyiség haláláról és újraélesztéséről beszélhetünk, ami a regeneratív etika alapvető feladata.
Ha mindez megtörtént, akkor a megszerzett energiákat és tapasztalatokat kétféleképpen ültethetjük át a gyakorlatba: a belső és a külső tevékenység révén.
- belső tevékenység: kisugárzás, ami spontán módon történik (pszichospirituális katalízis), de lehet szándékos is, ilyenkor pszichospirituális telepátiáról beszélünk, ami lehet egyedi vagy a jó általános kanalizálása
- külső tevékenység: a szolgálat ellenállhatatlan vágya, pl. segíteni másoknak, hogy saját tudatszintjüket emelni tudják, vagy egy új civilizáció felépítésében való tudatos részvétel.

5. fejezet
A tudatfeletti és a művészi alkotás

Mendelssohn 5, Haydn 4, Mozart pedig 3 éves korában kezdett komponálni, pedig ekkor még nem alakult ki tudatos személyiségük. Felnőtteknél a kreatív képesség autonóm természete azzal fejeződik ki, hogy spontán módon, hirtelen és kényszerítő erővel tör elő. Ez az ihlet, amely a pszichológiai elemeknek a tudatfölöttiből a tudatba való áramlását jelenti.

Az alkotás hasonlít a biológiai reprodukcióhoz.

  • megtermékenyülés vagy megfoganás (lehet személyes érzések művészeti szublimációja, származhat magasabb forrásokból vagy lehet a szinkronicitás eredménye)
  • „kihordás”, vagyis a belső fejlődés, ami lehet kellemes, e legtöbbször fárasztó, embert próbáló és fájdalmas
  • születés, amikor az elképzelések hirtelen a tudatba villannak, vagyis ez az igazi ihlet és a külső termék (ami lehet félkész vagy kész).

Előfordulhat, hogy a szerző rá sem ismer a művére, de az teljesen szokványos, hogy nem érti teljesen, és az érzékeny kritikusok mutatnak rá a mű erényeire és rejtett szimbolikájára.

6. fejezet
A transzperszonális ihlet

A mai korban két ellentétes tendencia figyelhető meg: egyrészt egy materialista, hedonista, természet-meghódító attitűd és a mindezzel való elégedetlenség és a vágy arra, amit spirituálisnak vagy vallásosnak nevezünk. Furcsa paradox jött létre: hiába áll rendelkezésünkre nagyon sok személyes tapasztalatról szóló beszámoló, a tudomány mindeddig adós maradt a spirituális jelenségek vizsgálatával. Mi ennek az oka?

  • a tudományt rosszul értelmezik (pozitivista módon)
  • összekeverik a racionális felettit az irracionálissal vagy az antiracionálissal
  • a spirituális és vallási élmények általában valamilyen vallási dogmatizmushoz, képrendszerhez, szimbolikához és formákhoz kötődnek, amelyeket már nem fogadunk el
  • a nyelvünk sem alkalmas már arra, hogy megfelelőképpen kifejezze a transzperszonális élményeket
  • eddig túlságosan is nagy hangsúlyt fektettek az ilyen élmények megszerzésének negatív oldalára, és elmaradt annak kiemelése, hogy milyen fantasztikus öröm jut osztályrészéül az embernek.

Mindezek eredményeképpen általában elutasítjuk a fennkölt világot, de ettől függetlenül vágyunk is rá; ez a magyarázata a szentek és guruk kultuszának. És ez az oka a pszichológia új ágának a transzperszonális pszichológia kialakulásának is, amely a „magaslélektannal” foglalkozik (szemben a mélylélektannak).
A transzperszonális, tudatfeletti tevékenység az alábbi módokon érkezik a tudatos szintre:
1. Intuíció: (etimológiája: belső látás) az intuíció egyedi, független, kognitív elmefunkció, Jung szerint az egyik alapvető pszichológiai funkció. Fajtái: érzékleti, ideák intuíciója, esztétikai, vallási, misztikus és tudományos. Kétféleképpen: belső szemünk kinyitása a dolgokra vagy villanófény-szerűen (nem azonos a mentális működésmóddal, ami analitikus).
2. Imagináció: az intuíció sokszor képekben nyilvánul meg, amelyeket meg kell érteni, mert a szimbólumok elleplezhetik, de meg is világíthatják a dolgokat. Az imagináció lehet passzív/reproduktív (képek vagy hangok felelevenítése) és kreatív (új kombinációk).
3. Megvilágosodás: gyakran követi a belső szem felnyílását. Az intuíció villanófényszerűen világít meg valamit, általában egyedi dolgot, míg a megvilágosodás tartósabb: olyan fény, amely magából a felsőbb Valóságból származik. Kapcsolódhat a szépséghez, a szeretethez, az örömhöz is.
4. Reveláció: lehet villanófény-szerű: a spirituális Szelf hirtelen láthatóvá válik, amihez hozzáadódik önmagunk és mások megértése. A tudat mezeje kitágul és megnő, elárasztja az öröm, a jóság, a szeretet és a hála.
5-6. Ihlet és teremtés: a megvilágosodás ihletet hozhat létre, de nem mindig (némely misztikusnál a megvilágosodás személyes dolog marad és nem követi valamilyen kifejezés). Ihlet létrejöhet megvilágosodás nélkül is (pl. Mozart). Az ihlet a szó igazi értelmében az a folyamat, melynek során a valamilyen szinten kifejlődött ideák közvetítődnek vagy utat találnak a transzperszonális szintekről a tudat mezejébe. A teremtés viszont az a folyamat, vagy folyamat-sorozat, amely ezen ideák kifejlődéséhez kapcsolható, mielőtt ezek leszállnának vagy megjelennének a tudatos elmében. (A teremtés olyan, mint a fogantatás vagy a belső fejlődés, az ihlet olyan, mint a születés.)
7. Megértés és értelmezés: bizonyos értelemben ez a legfontosabb szakasz (Szt. Ferenc: „Go and repair my Church” és Nietsche az örök visszatérés mítoszával, ami tipikus példája annak, hogyan lehet egy valódi intuíciót rosszul értelmezni). A pszichológia örök problémája, hogy hogyan értelmezzük a szimbólumokat.
A humanisztikus pszichológia és a transzperszonális pszichológia bebizonyították, hogy rengeteg szunnyadó erő és energia van az emberi elmében, amit rendszerint nem ismernek fel, és rengeteg csodálatos – kreatív és expresszív – lehetőség, amelyek arra várnak, hogy megteremtődjön a lehetőség felbukkanásukhoz (ld. spontán intuíciók és zsenik). Ha ezek az erők ki tudnak fejeződni, fantasztikus a kisugárzódásuk a világba, viszont ha nem, akkor pusztító erők léphetnek fel (antiszociális viselkedés, bűnözés stb.). Javítóotthonokban sok a nagyon tehetséges gyerek, aki nem tudja megfelelő módon kanalizálni a tehetségét.

7. fejezet
Függőleges telepátia

Hívhatnánk belső telepátiának is, mert a folyamat az egyénen belül megy végbe. (Figyelmeztetés: minél feljebb emelkedünk a tudatunkkal, annál kevésbé tudjuk, hogy valóban belőlünk származik-e.)
Spontán vertikális telepátia: művészeti, irodalmi vagy zenei ihlet, intuíció, az előérzet magasabb formái, hősi tettekre és misztikus megvilágosodásra való indíttatás. Érintkezés a belső mesterrel. Erős elhatározás és megfelelő felkészültség kell hozzá, különben nem fog sikerülni. A szelf nem kíván véres áldozatokat – türelmes, vár a sorára, elnézi tévedésünket és tökéletlenségünket, a lényeg az, hogy a helyes irányba tartsunk. Ez az „evolúciós zarándoklat” – a Szelf tudja, mi az az örök, ezért türelmes. Ezért nekünk is szintetizálni kell mindazt, ami örök, és a pillanatot: a pillanatok körei az örök hátterén jelennek meg
A szükséges felkészültségbe beletartozik a morális letargia is (az aktivitással leplezett passzivitás). A Szelf mindentudó, vezetése, inspirációja és sokrétű segítsége fényt, békét, biztonságot, örömet és szeretet ad, és hatékony eszközzé válunk tőle a jó közvetítésében. Szimbólumai: a „napangyal”, a belső mester, a bölcs öreg, a hős, a belső harcos.
Szabad akaratunk van. A személyes én a tékozló fiú, aki leszállt az anyagi világba és elfeledte eredetét, olyannyira, hogy szabad akaratával visszaélve mindenféle hibát követ el (tévedést és tévutat jelent itt a „hiba”), és csak vágyódik vissza atyja házába, amit legvégül újra megtalál. Az újraegyesülés előtt fontos a drámai belső dialógus.

H A R M A D I K   R É S Z

Ez a rész lazán összefüggő esszéket tartalmaz a pszichoszintézis elveinek gyakorlati alkalmazásáról számos területen, végül sorra veszi a felső tudattalan (tudatfeletti) elemeit. Ezek az esszék nélkülözik Assagioli szigorú tudományosságát abban az értelemben, hogy ezekben nyíltan felvállal olyan alapállásokat, amelyeket a többi írásában lehetőleg elkerül. Ilyenek például a reinkarnáció, vagy Isten léte. Ezek az írások úgy is tekinthetőek, mint amelyek mély személyes meggyőződéséből és az általa megalkotott rendszer(b)en nyugszanak, ezért nincs szükségük arra, hogy valamely külső rendszerben helyezze el őket (ezért nem fogalmazta meg őket úgy, hogy mondjuk egy materialista számára is érthetőek legyenek).

19. fejezet
A huszadik század spiritualitása

(Ennek a fejezetnek megértéséhez tudnunk kell, vagy emlékezetünkbe kell idézni, hogy Assagioli nagyon mély gondolkodó volt, akit egyáltalán nem zavartak a felszíni formák és megnyilvánulások – ő mindig meglátta a mögöttes lényeget.)

A cím paradoxnak tűnhet, hiszen tudjuk, hogy mennyire materialista volt a huszadik század a maga elértéktelenedésével, technicizálódásával, a sport és a fizikai test kultuszával, a tömegmozgalmakkal, a háborúkkal. Mégis: bizonyos értelemben spirituális volt ez a század!
Ugyanis nem szabad mindent és mindenkit egyforma mércével mérni, mindenkinek a maga szintjén kell haladnia. Először is látnunk kell, hogy a huszadik század a tizenkilencedik folytatása, mely század elveszítette a kapcsolatot az életerőkkel mind természeti, mind spirituális értelemben, és zsákutcába jutott. De ha megnézzük, mi is a „szellem” (spirit), akkor azt mondhatjuk, hogy a Szellem (Spirit) maga a Legfelsőbb Valóság, ha transzcendens tekintetben nézzük. Úgy is mondhatnánk, hogy abszolút és határtalan, örök, szabad és egyetemes. A spirituális jelzővel illethetünk minden olyan dolgot, amely meghaladja saját önzőséégt, félelmet, tehetetlenségét, élvezet-szeretetét, és minden olyat, amely önfegyelemre, önkontrollra serkenti, hogy kordában tartsa ösztöneit, zabolázatlan erőit és érzelmeit.
A „spirituális” megjelenési formái tehát a következőek:

  • bátorság
  • szeretet és odaadás
  • felelősség-tudat
  • együttműködés, társadalmi lelkiismeret, szolidaritás
  • elfogulatlanság, de még inkább az odaadás és az áldozatkészség
  • akarat
  • megértés.

Természetesen nem mindegyik megnyilvánulás egyenértékű, de mindig az egyéntől vagy a csoporttól függ, hogy mi várható el tőlük. A fizikai bátorság például előrevivő lehet, de a morális bátorság többet ér, mert ehhez képest az előbbi primitív. Ha pedig így nézzük a huszadik századot, akkor más fényben tűnik fel, hiszen így nézve látjuk, hogy számtalan értékes és bátor tettre adott lehetőséget egyéni és kollektív szinten egyaránt, nem is beszélve az önfeláldozásról, a szolidaritásról és a altruizmusról. Nem fair, ha olyan tetteket várunk el emberektől, amelyekre azok még nem képesek. A háborúk például milliók számára nagyszerű lehetőséget biztosítottak arra, hogy az egyébként unalmas és változatlan életükből (pl. parasztok) kilépve gyakorolhassák a fent felsorolt erényeket.
Vagy vegyük a technikai fejlődést és az emberi munka „elértéktelenedését”. Az extrém materializmus hihetetlen technikai fejlődéssel járt, és ezzel a történelem során először jött létre olyan helyzet, amikor nagy tömegek számára elérhetővé vált a szabadidő, és ezzel a művelődés, a belső (spirituális) fejlődés lehetősége. Vigyázni kell azonban, hogy az újonnan formálódó (fogyasztói) tömeg nem azonos azzal az új társadalommal, amelyet létre akarunk hozni – valójában egymás ellentétei. Az új társadalom létrehozásához először is szükség van egy spirituális arisztokráciára vagy szellemi nemességre, egy új művészetre, tehetséggondozásra stb.
Három tendencia figyelhető meg a huszadik századbann:
1. Az egyetemes szintézis felé tartó irány, amely legjobban a keleti és nyugati hagyományok ötvöződésében (szintézisében) fejeződik ki
2. A belső fegyelem és felfedezés iránti érdeklődés (meditáció, jóga, stb.)
3. A spiritualitás a mindennapi élet részévé válik.
Jung azt mondta, hogy a több ezer ember közül, akit kezelt, 35 felett mindegyiknek vallási gondjai voltak, vagyis szerette volna (tudatosan vagy nem tudatosan) egy nagyobb rendszerbe helyezni magát és a világot. A huszadik század nemcsak hatalmas gazdasági, hanem spirituális felfordulás ideje is volt.
Először is meg kell értenünk, mi zajlik, el kell viselnünk a kellemetlenségeket, aztán aktívan együtt kell működnünk, hogy létrehozzunk (felépítsünk) egy új civilizációt. Ez utóbbit nem tudják felépíteni elszigetelt egyének, kell egy szellemi elit, és a „spirituális munkások” csoportjai. Ami a konkrét elképzeléseket, módszereket és a tevékenységi területeket illeti, teljes szabadság kell, az egység pedig inkább a mély barátság vagy a szellemi testvériség alapján működik majd, mint a külső szervezettség kereiben.

20. fejezet
Az érzelmi és szexuális energiák transzmutációja és szublimációja

A szeretet/szerelem területén rengeteg konfliktus keletkezik: az ösztönös késztetések és a rengeteg ok és körülmény között, amelyek megakadályozzák ezen ösztönök kielégülését. Mindezen konfliktusok miatt sokat szenvedhetünk, ezért az álszerénységgel, a félelemmel vagy a nemtörődömséggel dacolva nem szabad nekik hátat fordítani, hanem nyíltan kell őket kezelni.
Van, aki megpróbálja elnyomni szexuális késztetéseit, de ez nem célravezető, hiszen az elnyomás (elfojtás) rengeteg energiát emészt fel és részben így jönnek létre a konfliktusok. Ráadásul nem jön létre az áhított végeredmény sem, és hatalmas lesz a belső feszültség. Sokan ezért gondolják úgy, hogy a szexuális visszafogottság árt az egészségnek, viszont nem magával a tisztasággal van gond, hanem az ezen állapot fenntartására alkalmazott módszerekkel. Mások szabadjára engedik ösztönkésztetéseiket, de ennek a végeredménye mindig a csömör és a kimerülés.
Van azonban egy harmadik módszer is, az ösztönök, szenvedélyek és érzések szublimációja vagy transzformációja. Ősrégi módszer, a szó nemes értelmében természetes, vagyis összhangban van az ember természetével, van, aki belső vezetője sugalmazására magától követi. Ez a módszer az alkímia módszere is: a kén, a só és a higany az emberi lélek „súlyos” részeire utal, amelyeket átalakítva a fekete fázis után először jön a fehér, aztán a vörös, amikor is létrejön a Nagy Mű, a Magnum Opus, a misztikusok által megélt dicsőséges egységélmény.

Amire szükség van hozzá:
1. az ösztönös szexuális energiákat érzelmekbe és érzésekbe kell fordítani
2. az érzelmeket és érzéseket spirituális istenszeretetbe és az emberi lelkek szeretetébe kell fordítani, át kell lényegíteni (szublimálni).

Fontos megkülönböztetni a valódi szublimációt és az álszublimációt. A valódi szublimációban a szeretet egyre személytelenebb, egyetemesebb és pártatlanabb természetű lesz; nagyvonalú és sugárzó, mentes minden birtoklási vágytól vagy szentimentalizmustól. Kreatív és jóindulatú munkákba áramlik a szublimált energia. Nem kell hozzá zseninek lennünk, mindannyian képesek vagyunk rá: először is igazi akarat kell hozzá, aztán jöhet a külső cselekvés. A lényeg az, hogy ne nyomjuk el a feltörő energiáinkat szeparatista és ellenséges módon, hanem gyengéd határozottsággal ellenőrzés alá kell vonni őket, hogy teret engedhessünk a magasabb energiák kifejeződésének. Nem arról van szó, hogy kevésbé kell szeretni, hanem hogy jobban, félelem nélkül: embereket, eszméket, nemes társadalmi ügyeket, szeretni mindazt, ami szép, ami a legjobb. Az ilyen szeretet ad és alkot.

21. fejezet
A pénz és a spirituális élet

Fontos megjegyeznünk, hogy a spiritualitás nem elméletek és absztrakciók tárháza, vagyis nem egyfajta, az élettől elkülönült idealizmus. A spiritualitás mindennél inkább az élet problémáival foglalkozik, de magasabb, megvilágosodottabb és szintetizáló nézőpontból; mindent az igaz értékek mentén ítél meg és megpróbálja minden tény lényegét kikutatni, nem megállva a külső megjelenés vagy a hagyományosan elfogadott nézetek burkánál. Ha a spiritualitás fényét a legösszetettebb egyéni és kollektív problémákra irányítjuk, akkor olyan megoldásokhoz jutunk, amelyekkel sok veszélyt és tévedést ki tudunk küszöbölni és sok szenvedést meg tudunk spórolni. Hétköznapi értékrendszerünk általában az elkülönültségen alapul, ezért téves, a spirituális nézőpont viszont kopernikuszi fordulatot hoz, hiszen saját magunk „geocentrikus” világképe helyett egy tágasabb, spirituális „heliocentrikus” világképet állít a központba. Azért dinamikus és kreatív, mert megváltoztatja a perspektívánkat.
Jelenleg két nagy problémája van az emberiségnek: az egyikkel az előző fejezet foglalkozott, a másikat (a pénzt) most tárgyaljuk.
A pénz gondolata mély húrokat penget bennünk, mindenféle homályos érzések és szenvedélyes érzelmek keverednek, ami azt jelenti, hogy személyiségünk nagyon érzékeny területeit érinti a pénz témája. Ezt a káoszt nyíltan meg kell tárgyalni, hogy tudatos elménk foglalkozni tudjon vele. Ami felbukkan, az a félelem, a vágy, a kapzsiság és a kötődés, valamint a bűntudat, az irigység és a neheztelés zavaros egyvelege.
A fő kérdés tehát így hangzik: El kell-e átkoznunk a pénzt, ha spirituális életet kívánunk élni? Ha pedig igen, lehet-e így élni a jelen korban?

A második kérdésre könnyebb a válasz: nem lehet pénz nélkül hatékonyan élni a jelen korban, még akkor sem, ha bizonyos vallási körök így szeretnék beállítani. Az amerikaiak ennek ellenkezőjét teszik: úgy tekintenek a pénzre, mint elképzeléseik sikerének visszaigazolására. Sokan úgy mentik ki luxusban való dőzsölésüket, hogy pazarlásukkal lehetőséget adnak egy csomó munkásnak a munkára, de ez csak üres kifogás, hiszen ha valóban segíteni szeretnének, sokkal hatékonyabban is költhetnék ugyanazt a pénzmennyiséget.
Mi tehát a pénz? A pénz olyan konvenció, amelyet az áruk cseréjének megkönnyítésére találtak ki, hogy az nagyobb mértékben meg tudjon történni. A pénz eszköz, az anyagi javakat szimbolizálja. Önmagában sem nem jó, sem nem rossz, ezért nem érdemli meg az ellene intézett vehemens támadásokat sem. De az fontos, hogy eszköz maradjon és ne váljon céllá (bár az embernek hajlama van a cél és az eszköz összekeverésére – ld. pl. a könyvmániát, amikor mindegy, milyen olvashatatlan is a könyv, csak régi legyen).
Az első spirituális tettünk tehát az legyen, hogy nem tulajdonítunk túl nagy értéket annak az eszköznek, amelyet pénznek nevezünk. Ami pedig az anyagi javakat illeti: ha materialista módon nézzük őket, akkor azok dolgok, ha viszont vallásosan nézzük őket, akkor Isten ajándékai. Jelentőségük tehát, illetve a ránk gyakorolt pozitív vagy negatív hatásuk saját attitűdjeinktől függnek, és hogy hogyan hasznosítjuk őket. Nem az a lényeg, hogy kevés vagy sok pénzünk van, hanem hogy hogyan állunk a pénzhez: lehet rengeteg pénzünk, ha szabadnak érezzük magunkat tőle (pszichológiai értelemben ekkor vagyunk „lelki szegények”).
De még ez a „lelki szegénység” sem oldja meg a problémát teljesen, mert a belső felszabadulást az egyén javainak helyes használata kell kövesse, mégpedig egyéni és kollektív szinten egyaránt. A birtoklásvágyat sem lehet kiirtani az emberből, ezért nem érdemes erővel elfojtani sem. Spirituális értelemben viszont a birtoklás más hangsúlyt és jelentőséget kap: személyes jogból Isten és ember felé való felelősséggé válik, ugyanis egyedül Ő az egyetemes „tulajdonos”, tőle származik minden. A személyes tulajdonnak nincs semmilyen spirituális alapja. Spirituális szempontból tehát az ember csak a tulajdonában lévő javak megbízott kezelőjének tarthatja magát, a javak pedig próba elé állítják az embert. Ilyenfajta elemzést nemigen olvashatunk manapság, ha mégis, akkor valami gyakorlattól elrugaszkodott idealizmusnak vélik, pedig fontos és alapvető gondolat, hogy a vagyon megbízott kezelői vagy „társadalmi szolgák” vagyunk.
Fontos, hogy ne ragaszkodjunk a pénzhez és a vagyonhoz, hanem készek legyünk lemondani róluk és felajánlani őket közcélokra. Szerencsére számtalan példát hozhatunk fel arra, hogy valamikori üzletemberek vagyonuk nagy részét a köz javára fordították (Olivetti, Soros, Ford, Sorokin stb.). Ha nincs ennyi vagyonunk, a személyes kis luxusunkról mondjunk le (nem is beszélve arról, ha tehetősek vagyunk). A másik lehetőség az, hogy olyan vállalatokba fektetünk be, amelyek az emberek valódi javát szolgálják, és aztán a nyereség lehető legnagyobb részét humanitárius munkákra kell fordítani. A legjobb, ha az emberek morális és spirituális nevelésére tudjuk fordítani a vagyonunkat. Ha így teszünk, egyrészt a megelőzést szolgáljuk, másrészt viszont a legnemesebb és leghosszantartóbb gazdagságot adjuk az embereknek.

Számos módon segíthetjük ezt elő:

  • spirituális ébredést segítő könyvek terjesztésével
  • újságok (melyek a hírek pozitív oldalára koncentrálnak)
  • tévé- és mozifilmek szponzorálása
  • képzések
  • stb.

Az egyéni akció azonban nem elég, országos és nemzetközi szinten kell koordinálni ezeket az akciókat. Minél többen adunk, annál közelebb kerülünk egy új társadalom megteremtésének lehetőségéhez. Ennek érdekében pedig a legfontosabb feladatunk az új elit létrehozása, a New Age úttörőinek csapatai, akik az új és jobb civilizációt fogják felépíteni, amelyben új és magasabb kultúra fejlődik ki.
A pénz és az anyagi javak problematikája tehát csakis a szellem (a spiritualitás) fényében oldható meg. Valójában a szellem és az anyag, amelyek kétpólusú világunkban egymás ellentéteinek tűnnek, harmonikusan egyesíthetők és dinamikus szintézisbe hozhatók az élet egységében.

22. fejezet
Márta és Mária: az aktív élet és a kontemplatív élet

Gyakran kérdezik, hogy az evangéliumok kielégítik-e még az emberi lélek igényeit, vagy inkább keressünk valami mást. Az evangéliumokban minden szükséges dolog megvan, de érdemes őket új és friss szemmel újraolvasni és más tudásformákkal, valamint spirituális cselekvéssel ötvözni. Így válhatnak az emelkedett (és elrugaszkodottnak tűnő) eszmények mindennapi gyakorlattá.
A jól ismert jelenetben Márta Jézus fizikai testét akarta ellátni (sütött-főzött, gyorsan asztalt terített), míg Mária inkább szellemének adózott (a Mester lábához kuporodott és szinte itta szavait).
(Nem végig jegyzeteltem ki.)

A következőkben olyan fejezetek jönnek, amelyek a tudatfeletti tartalmait elemzik részletesen. A könyv első része arról szólt, hogyan férhetünk hozzá ezekhez a tartalmakhoz, most vesszük szemügyre, hogy mik is ezek a tartalmak. Ezek úgy jönnek le az emberi személyiségbe, mint a Nap sugarai, és kapcsolatot hoznak létre a hétköznapi emberi személyiség és a spirituális én, a spirituális Valóság között.

Morális érzék

Racionális és intuitív mentális tudat

23. fejezet
A személyiségünkben rejlő spirituális elemek: a Szépség

Minden, ami a valóságban létezik, a transzcendens, spirituális Valóság tükröződése (ez az involúció vagy emanáció elve). Így tehát a valóság minden elemének attribútumai csak a Valóságban lévő minőségek vagy attribútumok tükröződései. Így van ez a szépséggel is, amely az összes attribútum között a legveszélyesebb, mert mindennél jobban képes az embert az anyag gúzsába kötni, mivel mindent elborít Maja – a Nagy Illúzió – leple.

Hogyan lehet megakadályozni, hogy az ember elvesszen a valóság illúziójában? Kétféleképpen:

  • aszkétizmus: az érzékek minden tevékenységének elnyomása, akár erőszakkal is. De ez az út elszigetel, embertelen, sőt még istenkáromló is, de mégis hatékony lehet, ha minden köteléket sikerül elvágni, ezen kívül csak keveseknek sikerül.
  • van azonban egy könnyebb és harmonikusabb út is, amely fokozatosan emelkedik, de ugyanúgy eléri a nemes célt. Ezt is kétféleképpen lehet elérni: az egyik az, hogy nem ragadunk le egy-egy szép példánynál, hanem horizontálisan kitágítjuk látókörünket mindenféle szépre. (Ahogy Platón mondja a Lakomában: Az egy szép forma szeretetétől az összes szép forma szeretete felé kell haladni, aztán pedig általában véve a testi szépség szeretete felé, onnan pedig az összes szép test szeretetétől a szép lelkek, a szép tettek és szép gondolatok szeretetéhez. Aztán a morális szépség után nemsokára kiemelkedik a csodálatos örök szépség, amely tökéletes és abszolút módon szép.)

A lényeg annak felismerése, hogy a külső dolgoknak nincs igaz értékük, jelentőségük vagy valóságuk, csak arra szolgálnak, hogy kiemeljék vagy képviseljék a belső valóságokat és spirituális minőségeket. Érdemes az eget figyelni ilyen szemmel, vagy a valódi művészeteket, amikor is a művész megtapasztalja a szépséget és új szépségben fejezi ki azt és segít felismerni az isteni bélyeget. Ez a lényeg.
A horizontális kitágításnak azonban megvannak a maga hátulütői és veszélyei: hedonizmusba torkollhat, melyben a szépség önmagáért való cél, és így méltatlanul háttérbe szorulhatnak az Isteninek a többi vonatkozásai, minőségei és attribútumai, amelyeket pedig fel kell fedeznünk és be kell építenünk életünkbe, hogy teljes és mindent átfogó módon meg tudjuk érteni az Isteni természetet. Meg kell tehát tennünk a lépést a belső forma meglátása felé.

________________________________________________________

Jegyzetek:
(1) Ez az összefoglalás R. Assagioli Transpersonal Development című könyve alapján készült, és nem teljes.